Hálózat – Módszertan – Jövő: értékalapú és hálózatos térségfejlesztési modell, mint követendő gyakorlat

Tájkapocs Konferencia

Jelenlegi állapot

Nem jelentkeztél

Ár

Ingyenes

Kezdj hozzá


Kurzus leírás

A tanfolyam bemutatása

Hálózat – Módszertan – Jövő elnevezésű konferencia a Vasvári Népfőiskola által gondozott Településfejlesztési Kollégium és a Táj-Kapocs Alapítvány szoros együttműködésének kiemelt állomása volt, ahol sokszínű előadásokat hallgathattak meg az érdeklődők. Ezeket az előadásokat fűztük össze egy tananyagként. A konferencia központi témája a vidék jövőjének formálása volt, ahol a Táj-Kapocs Alapítvány által képviselt értékalapú és hálózatos térségfejlesztési modellt mutatták be, mint követendő gyakorlatot a kollégium szakmai programjában. A Táj-Kapocs Alapítvány aktívan támogatja a kollégium munkáját azzal, hogy 8 térségi polgármester és önkormányzati képviselő számára biztosított ösztöndíjat a képzés elvégzéséhez. Az eseményt Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter nyitotta meg, hangsúlyozva az alapítvány és a népfőiskolai kollégium közötti szinergia fontosságát a magyar vidékfejlesztési politika megújításában. A találkozó célja az volt, hogy a településfejlesztés elméleti alapjait (melyet a kollégium oktat) összekösse a gyakorlati megvalósítással és a közösségépítéssel (melyet a Táj-Kapocs Alapítvány végez a Marcal-völgyben).

A kurzus tematikája:

  1. téma: A magyar településfejlesztési politika új irányai
  2. téma: Új lehetőségek a területfejlesztésben
  3. téma: A Várkapitány Mintagazdaság bemutatása
  4. téma: Területfejlesztési kísérleti program – A Táj-Kapocs az Együttműködő Közösségekért Alapítvány tevékenységének bemutatása
  5. téma: A belső perifériák helyzete
  6. téma: A “Táj-Kapocs modell” módszertani összefüggései
  7. téma: A területfejlesztésért felelős államtitkár szakértői gondolatai
  8. téma: Európa Sportrégiója 2026 program bemutatása
  9. téma: Európa Sportrégiója 2026 program küldetése
  10. téma: Térségi és önkormányzati együttműködések
  11. téma: A “Helyben vagyunk” program bemutatása
  12. téma: A vármegyei jegyző szakértői gondolatai
  13. téma: Az Ifjúsági Akadémia bemutatása
  14. téma: Az Ifjúsági Akadémia programjainak bemutatása
  15. téma: A közigazgatás és a területfejlesztés stratégiai koordinációjáért felelős miniszteri biztos szakértői gondolatai
  16. téma: Az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület Hunyor Népfőiskola tevékenységének bemutatása
  17. téma: A miniszteri biztos szakértői gondolatai
  18. téma: A “Kulturális híd” program bemutatása
  19. téma: A Magyar Közösségépítők Értékszövetsége Egyesület elnökének szakértői gondolatai

 

Kiknek ajánlott: A kurzus minden területfejlesztés iránt érdeklődőnek ajánlott, akik elkötelezettek a vidék jövőjének formálása iránt.

Előzetes követelmény: nincs