Vasvár egykori lakói

Vasvár egykori lakói

Jelenlegi állapot

Nem jelentkeztél

Ár

Ingyenes

Kezdj hozzá


Kurzus leírás

A tanfolyam bemutatása

Dr. Tóth Gábor antropológus a vasvári ásatások során előkerült emberi csontmaradványok vizsgálatának eredményeit mutatja be előadásában. A csontokon keresztül megrajzolja a város hajdani lakóinak életét. A történészek, régészek és antropológusok közös munkájának köszönhetően a múlt nemcsak írott forrásokból vagy tárgyi emlékekből, hanem az emberi maradványokból is megismerhető. Dr. Tóth Gábor szemléletesen mutatja be, hogyan segíti az antropológia a történelmi korok rekonstruálását. A csontok mesélnek arról, hogyan éltek a vasváriak, mit ettek, mennyit dolgoztak, miben betegedtek meg, és átlagosan hány évet éltek. De még az is kiderül, hogy bizonyos korszakokban mennyire volt biztonságos az élet – hiszen a sérülések is árulkodnak. Az előadásban szó esik a népesedési viszonyokról, a különböző társadalmi rétegek fizikai állapotáról, valamint arról is, hogy miként változott az életmód az évszázadok során. Az előadás közelebb hozza a nézőt egy elfeledett világhoz, amelynek lakói ugyan már nincsenek közöttünk, de csontjaik még mindig mesélnek.

A kurzus felosztása:

  1. Vasvár egykori lakói – 1. rész
    Mi alapján dolgozik egy antropológus, mivel foglalkozik az antropológia – írásos és tárgyi emlékek, csontelemzések. Régészeti szenzáció Vasváron – hiteles emberi csontmaradványok. Történeti embertani vizsgálatok, módszerek, népesedési viszonyok, eredet, halandóság, népességek kapcsolatai, sérülések, betegségek, életmód nyomai. Templomok feltárása – Szűz Mária templom, Szent Mihály templom.
  2. Vasvár egykori lakói – 2. rész
    Régészeti feltárás a Domonkos Kolostor belső udvarán – az udvarban világi jellegű temetővel. Sírmellékletek megjelenése: érmék, csatok, párizsi kapcsok, gyűrűk, kontytűk, párták, embertani vizsgálatok. Temetési szokások, népcsoportok megjelenése, kereskedelem, katonai mozgások, hospesek betelepítése és nyugati betelepülők. A városlakók betegségei, a várható élettartam, a csontok vizsgálata és amire ebből következtetni lehet.

 

Kiknek ajánlott: Az előadás elsősorban az antropológia, a régészet, a történelem, a földrajz, a természettudományok iránt érdeklődőknek szól.

Előzetes követelmény: nincs